Van egy játék, kisbabáknak. Egy gömb, amelynek különféle mélyedései vannak, és ezekbe különböző formákat (henger, kocka, csillag) kell beilleszteni. Adott lyukba csak adott forma megy bele, és bár ez a játék fejleszti a babák formaismeretét, semmi alternatívát, a normától való eltérést, kreativitást nem enged meg.
Úgy érzem, túl sokan élnek úgy, hogy csak egy-egy formát engednek meg a többieknek. Akik kész életrecepteket kínálnak hitre, életmódra, családi életre, ezer helyzetre. Akik biztosak benne, hogy amit ők igaznak és érvényesnek hisznek, az az egyedüli igaz és érvényes. Nekem ez mindig gyanús, mert kevés olyan igazán boldog embert látok, aki a tuti életreceptek híve. Még kevesebb olyan boldog embert, aki mások tuti életreceptjének követője.
“Fogadd el, hogy elfogadok másokat!” -kértem valakitől a minap. Bár természetesen velem is sokszor előfordul, hogy idegesít, felháborít mások életmódja, vagy simán csak nem értek egyet valakivel, ekkor nem törekszem a mindenáron való meggyőzésre. Szomorúnak tartom, ha valaki vérre menő dologban nem követi azt, amit helyesnek gondolok, de amíg nem bánt mást, addig nem sokat tehetek. És ez az elfogadó gondolkodásmód hátulütője, ezt is tudom.
Tudom, a türelemmel vissza lehet élni, és ha soha nem támasztok követelményt senki elé, engem sem fognak tiszteletben tartani. Vagyis…van az életemben vagy kettő-három ember, aki kiállta a próbát, és nem jut eszébe visszaélni a békés természetemmel. Miattuk pedig lehet, hogy megéri.
Kommentek