Ezekben a napokban nagyon hiányoznak azok a szürkének nevezett hétköznapok. Számomra a hétfőtől péntekig tartó időszak az ünnep. Ekkor történnek a valódi, váratlan, számomra igazi csodák. Amelyekre nem készülünk, nem akarjuk őket, csak megtörténnek. Ilyenkor az ember idejét beosztják a teendők, és csak rajta múlik, felfedez- e egy apróságot maga körül: meglátja-e a cinkét az iroda ablakában, mosolyog-e egy vidám emberre a buszon…nem sorolom. Nem szeretek megrendelésre szeretni, áhítatot érezni. Mondtam már, hogy abban hiszek: az ember legyen megbízhatóan jelen mások (a számára meghatározó emberek) életében, ne csak ünnepekkor. Rám akkor lehet számítani, ha valami prózai teendő van, és nem akkor, ha mézeskalács-hegyeket kell gyártani.
Tevékeny ember vagyok, listákkal és tervekkel. Hétköznap mindenhez találok alapanyagot is, lévén nyitva a bolt, posta, könyvtár, múzeum. Most bizonyára felmerül az olvasóban: mi lesz a pihenéssel? A leginkább kikapcsolni is egy hatékony nap után tudok. Ha megvoltak a napi szokásos szertartások, ha lekerültek a listáról a legfontosabb teendők, jöhet a teljességében megélt pihenés.
A pihenés pedig azokkal az emberekkel az igazi, akiket magunknak választunk. Szomorúan hangzik, de felszabadító: a családunkkal szemben fennálló és valóban kitörölhetetlen erkölcsi kötelességünk nem jelenti azt, hogy fenntartások nélkül, a magunk kárára is kitartsunk a rokonaink minden rossz döntése mellett. Ha az általunk választott személyek: barátok, ismerősök sokkalta elviselhetőbbek, ha velük jobban önmagunkra találunk, miért is ne legyünk többet velük. Kegyetlennek hangzik, de amikor ezt felismertem, megnyugodtam. Természetesen ha valakinek építő, elfogadó, szerető rokonai vannak, akkor pusztán a vérségi kötelék miatt ne dobja el őket!! De csak egy ünnep miatt lenyelni a békát, szorongani a lappangó veszekedés miatt… Erre is jók a hétköznapok: olyankor kicsit oldódik a kötelesség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: